Részlet az e-Könyvből:
17. Tűrés, bizalom, rokonszenv, tisztelet, szeretet, szerelem; - mint az emberi ‘szeretet’ emelkedő lépcsőfokai
Tűrni annyit tesz, mint nem tenni szóvá undorunkat, ellenérzésünket. A tűrés más szóval türelem a másik mássága iránt; vagyis tolerancia.
Az egyszerű eltűrésnél már - lesz, ami lesz! - jóval nyitottabb viszonyt tesz lehetővé, illetve keletkeztet, ha együttérzőleg el is fogadjuk egy-mást; és nem csupán ‘megjátsszuk’ a kvázi kötelező rokonszenvet. A másik ember gondolkodásmódja, világnézete, álláspontja, érzésvilága feltárulhat előttünk, ha nyitottak vagyunk a más személyiség el-és be-fogadására. Bizonyos, hogy a nyílt közeledésből mi is csak tanulunk, bensőnk gazdagodik; mert minden ember egy külön világ, - s minél több, a miénktől eltérő világot ismerünk, annál magabiztosabbak és erősebbek lehetünk. Önismeretünk mások megismerésén át fejlődik. A bizalom a kölcsönös emberi érzelemnek ‘sorsdöntő’ fokozata, mert tulajdonképpen ‘a bizalom létrejöttének pillanata’ a választóvíz, ami az ellenséget és a barátot egymástól megkülönbözteti. Ha valaki egy másik embert; részben ismeretlen, részben megismerhetetlen jellem-vonások hordozóját a bizalmába fogad, azt jelenti, hogy beengedte őt a saját személyisége előszobájába, nappalijába, sőt, esetleg a háló-szobájába is, - legalábbis mindezeknek a lehetőségét megteremtette. A kölcsönös bizalom megszületése rendkívül exkluzív pillanat, éppen ezért rendkívül kockázatos is. A vakbizalom, amikor valaki kontrollját veszítve vakon beleugrik egy ‘mélyebb’ kapcsolatba, hirtelen támadt megérzés hatására vakon megbízik a másikban, amikor igazából eme bizalomnak még semmilyen pozitív alapja nincsen. A másik bizalmát bizony csúnyán ki lehet, és ki is szokták használni. Egyáltalán: ember és ember között a bizalom kétélű és meglehetősen ingatag kapcsolati tőke, ami abból ered, hogy tudathasadásos lények vagyunk, isteni és állatias tulajdonságok, jellemvonások ötvözetei; - a kérészélet és az örökkévalóság határán éljük le küzdelmes életünket, amely próbatétel.
Egyetlen ember sem láthat bele a másik ember lelkébe; s legfőképpen soha nem tudhatja, hogy a másik, akit éppen a bizalmába avatott, hol is tart saját önfejlődésében, - a kérészélettől az örökkévalóságig. Épp mert nagyon eltérő fázisokban találkozunk; igazából minden bizalmi viszony létesítése izgalmas kísérlet, amely temérdek meglepetést - jót is, rosszat is - tartogat a számunkra. A bizalmi viszonyból elvileg - bármi kialakulhat: ellenség és jóbarát, gyűlölet és szeretet egyaránt. A később kialakuló, állandó és tartós ‘érzelmek’ viharossága a kialakult kölcsönös bizalom mértékétől függ. Emberben megbízni hazardírozás és valójában szerencse dolga, mert a végkifejlet véletleneken múlik...
A rokonszenv már mindig feltételezi, hogy a bizalom ‘létrejött’. Úgy érezzük, hogy a másikkal a meglévőnél még bizalmasabb kapcsolatot is létesíthetnénk, ha ő is úgy akarja. Minden mélyebb érzelem fontos alapfeltétele a kölcsönös rokonszenv, a szimpátia.
A tisztelet is egyfajta magasabb fokú ‘szeretet-érzés’, amely egy olyan személyiséghez kötődik, akinek a belső tulajdonságait (kultúráltságát, műveltségét, kifinomult szellemiségét, intelligenciáját, bölcsességét, toleranciáját, vidámságát, emberiességét, nyitottságát, lelkiségét, stb.) mi is szívesen hordoznánk magunkban. Ugyanakkor a tisztelet afféle ‘pozitív alárendeltséget’ is keletkeztet a tisztelt, tiszteletre méltó lény iránt; ami általában meggátolja, hogy barátság vagy szerelem legyen belőle. Ezért van, hogy tiszteletet általában feljebbvalóink (tanáraink, szüleink, nevelőink, feletteseink; és korosabb, nagy élettapasztalatú embertársaink) iránt érzünk, - bár a barátunkat és a szerelmünket is ‘tiszteljük’, de hozzájuk más, sokkal erősebb érzelem fűz minket...
A szeretet (amelynek a törvényéről a jelen tanulmány szól), amint az előzőekben meghatároztuk: a legszentebb emberi érzés, mely Istentől kapott ajándék, amolyan ‘egyetemes iránytű’, hogy ne tévesszük szem elől az örökkévalósághoz vezető utat a gyűlölet sűrű sötét erdejében se’, amilyen a földi élet. A szívünk mindig megsúgja, merre menjünk; aki a szívére hallgat, nem tévedhet, s ha mégis, könnyen visszatalál a szeretet útjára, amely mindennél szorosabban egymáshoz, s Istenhez köt mindannyiunkat, alapvetően jóakaratú, de gyarló embereket.
A szerelemről, mely az ember ember iránti szeretet-érzésének csúcsa; eddig részletesen nem beszéltünk. Az átlagember úgy beszél, és úgy is gondolkozik illetve cselekszik a szerelemmel ‘kapcsolatban’, mintha afféle könnyen tovaillanó csalfa érzelmi lidércfény lenne-lehetne csak, amire nem lehet egy tartós párkapcsolatot, vagy pláne egy életutat fel-építeni. Az igazi érzelmi fundamentum - mondják! - az a kölcsönös tisztelet, ami a szerelem, a testi vonzalom elmúltával is összetartja az egyébként idősödő házas-feleket. Lehet, hogy a csak földi célzatú pár-kapcsolat ilyen, lehet, hogy nem; - magam a szerelmet mindenesetre egészen másként, transzcendentális dimenzióban is értelmezem. Mivel az ember test és lélek (üdvözülés előtti állapotában persze egyáltalán nem harmonikus!) egysége; semmi szégyellni valónk nincs a testünk szerelmi vonzalmait illetően, - mi több, nyilvánvaló, hogy a testi vágy (a közelség, az érintés, a simogatás, az ölelés, az összefonódás és az egyesülés) kiélésének élvezete üdvözülés után sem maradhat el. Az én mennyországomban tehát a szexualitás se nem a szaporodás, se nem a bűnös tévelygés (élvhajhászás) ‘nélkülözhetetlen kelléke’, hanem az Isten által egybekötött test és lélek emberpár természetes szerető meg-nyilvánulása, melynek az örökkévalóságban újra kitüntetett szerep jut. „Amit Isten egybekötött; - ember ne válassza széjjel.”, mondja az Úr, és magától értetődik, hogy a szerető szíveket-lelkeket - ha amúgy sem akarják -, maga az Úr sem fogja széjjel választani. Nagyot tévednek azok, akik az üdvözülést, a test feltámadása utáni mennyországi életet amolyan individuális hozsannázásként képzelik el! A páros élet, s vele a testi-lelki szerelem a Mennyországban is folytatódik... Következik is ebből, hogy a földi életben végleg egymásra talált emberpárok együtt üdvözülnek. Akik annyira szerették egymást a Földön (is), hogy soha nem akarnak különválni, azok együtt nyerik el az örök boldogságot.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában
